A diaporáma az audiovizuális kifejezési eszközök egyike. Sajátosságai a megformálandó anyagból és az erre szolgáló technikából következnek. A diaporáma megformálandó anyaga a vetített kép, illetve ezek egymásra vetített, egymásba úszó folyama. A képi látvány változása a hanggal is szoros, dramaturgiai összefüggésben van.

 

A diaporáma kialakulásának rövid története

A cél az volt, hogy a kivetített képekkel illuzórikus hatást keltsenek a közönség szórakoztatására. Ez a törekvés a 17. századig vezethető vissza. A diaporáma ősének tekinthető a laterna magica, ahol festett üvegképeket vetítettek ki, és a vetítő berendezés fényforrása még lámpás volt. 1840 tájáról már fennmaradtak feljegyzések képátúsztató eszköz alkalmazásáról. A 19. század végén megjelent a transzparens film nyersanyag, és a filmtechnológia kifejlődését követően, már az első világháború előtt elérhetővé vált a Leica formátumú, perforált szélű pozitív nyersanyag fotográfusok számára.
A képátúsztatással történő vetítést a második világháború után a Kodak hozta divatba nyersanyagai propagálása céljából, legelőször Franciaországban, és 1957-ben már fesztivált is rendeztek a hangosított fotómontázsok számára. Hosszúnak találván a „montage photographique sonorisé” kifejezést, 1958-ban a Fédération Nationale des Sociétés Photographiques France, vagyis a Francia Nemzeti Fotográfiai Társaság elnöke javasolta, hogy használják ezentúl a diapositiv és a panorama szavak összevonása által kínálkozó diaporama kifejezést. Innentől kezdve Franciaországban gomba módra szaporodtak a diaporáma klubok. A francia Simda gyár 1961-ben bemutatta az első szériában gyártott képátúsztató berendezést. 1965-ben indult a Kodak Carousel diavetítő gép karrierje, és a hatvanas évektől az amatőrök számára is elérhető áron, jó minőségű hangfelvételt biztosító magnetofonok kerültek piacra.
A hatvanas évek végén a párizsi Kodak cég Magyarországra is elhozta több, kézzel vezérelt diaporáma bemutatóját. A magyarországi fotósok ennek hatására tömegesen kaptak kedvet diaporámák készítésére.
E kifejezési forma művelői később felfedezték az átúsztatásban és a képnek a hanggal való összefüggésében rejlő bonyolultabb lehetőségeket is.

 

A diaporáma technikája

A klasszikusnak felálláshoz két diavetítőgép szükséges. Ez a szám később – a lejátszás automatizálásának köszönhetően – 3-ra, 4-re, sőt, elvileg akárhányra változott. Ha a vetítők ugyanarra a helyre, tehát egymásra vetítik képeiket és a látvány változása a képátúsztatás szerint történik, valamint a kép és a hang között kompozíciós, dramaturgiai összefüggés van, akkor diaporámáról beszélhetünk.


Manuális átúsztató berendezés 1968-ból

A diaporáma létrehozásának technikája alapvetően azonos volt a műsorok bemutató technikájával. A múlt század hatvanas és hetvenes éveiben a diaporáma manuális működtetésű volt, speciális eszköze a képátúsztató mechanika. A vetítőgépek lencséi előtt mozgatható – bal oldalon nyíló, jobb oldalon meg éppen csukódó – lamellák voltak beszerelve, melyeket egyetlen közös karral a vetítő személy mozgatott, tetszés szerinti sebességgel. A kar ide-oda mozgatása során a kivetített képek a legkülönfélébb tempóban és irányban keveredtek, mígnem valamelyik diakép végleg felváltotta a másikat. A felszabadult vetítőgéppel éppen ekkor lehetett léptetni a következő diára.
A művet bemutató személy, aki általában maga a szerző volt, a hangszalagon rögzített hanganyaghoz szinkronizálta a vetítést, így gyakorta a zene kiváltotta pillanatnyi hangulat szerint változtatott a látvány megjelenésén.
A diaporáma művek bemutató technikája az idők során jelentős fejlődésen esett át. A képátúsztató mechanikát először felváltotta a vetítőizzók elektronikus vezérlése. Ez szebb, vignyettálásmentes, egyenletesebb fényfelületű, bár kissé késedelmesen reagáló képátmenetet produkált.
Később megjelentek a hangszalag egyik sávjára vezérlőjelet rögzítő és azt visszaolvasni képes programozó berendezések. Hamarosan használatba kerültek a számítógépes programozható szoftverek is. Ezért eltűnt ugyan a kezdeti élőnek, érzékletesnek mondható bemutatási stílus, viszont könnyen javíthatóvá vált a hangszalagon rögzíthető program. A kódolás tekintetében szerte a világban nagyon eltérő műszaki megoldások születtek. Bár az automatizálás megkönnyítette, ugyanakkor az egymással vetélkedő vezérlő megoldások eltérő volta meg is nehezítette az alkotók nemzetközi együttműködését.

 

 

A diaporámával párhuzamosan fejlődtek ki a tetszőleges formátumú felületen, egymás mellett, több képmezőben megjelenő képekből álló, összhatásukban mozaikszerű és más formai jegyeket mutató vetített képes bemutatók. Ezek hagyományos neve multivízió. Ez irányban a hetvenes és nyolcvanas évek során jelentős fejlesztések folytak, melyek mögött kezdetben a Kodak állt. Az Amerikában honos Ektagraphic és a világon a legnépszerűbbnek mondható Kodak Carousel vetítőgépek a Kodak cég fejlesztései. A világ nagy kiállításain és fontos PR rendezvényein, egészen a nyolcvanas évek végéig a multivízió technikai határozta meg a professzionális fotó-audiovizuális trendet. Az egyképmezős diaporáma alapvetően a fotóamatőrök kifejezési eszköze maradt, bár a multivízió technikai lehetőségeiből az amatőr alkotók is többet használatba vettek.

 

A diaporáma mint kifejezési nyelv specifikus vonásai

A diaporáma művek készítésének követelményeit 1963-ban a comói diaporáma fesztivál kapcsán deklarálták. A diaporáma – e deklaráció szerint – nem csupán hanggal kísért képsor, hanem tudatosan komponált, dramatikai sajátosságokat mutató, mondanivalót kifejező alkotás. A deklaráció értelmében igyekeztek megkülönböztetni a diaporámákat az úgynevezett hangosított képsoroktól.
A diaporáma művek ésszerű hossza viszonylag rövid. A diaporáma fesztiválok szervezői a bemutatható művek hosszát általában maximum 12 percben határozták meg, de volt, ahol ennél is szigorúbb korlátokat szabtak. A klasszikus diaporáma mű bemutatása moziszerű körülményeket igényelt. Nemcsak a vetítőgépeknek a mai projektorokhoz képest gyenge fényteljesítménye miatt, hanem azért is, mert a dramaturgiailag céltudatosan felépített diaporáma műnek pontosan megtervezett kezdete és végkifejlete volt.

Harmadik-kép hatás.

Az igényesebb diaporámák egyik legfontosabb sajátja – a képátúsztatások esztétikai céltudatossága mellett – az úgynevezett harmadik-kép volt. Amikor a képátúszás folyamata hozzávetőlegesen annak félútján volt, az összetalálkozó képeket meglepő összhatásban egyesítette. Gyakorlatlan szem számára e hatás külön-külön sem az „A” kép, sem a „B” kép láttán nem volt elképzelhető.
A diaporáma vizuális megjelenése önmagában is esztétikai sajátságokkal bír, de legalább ilyen fontos a hang és a kép egymásra hatása, az az élmény, mintha a kép a hangbeli történések hatására változna meg és fordítva. Kezdetben a hangkompozíció a legtöbb esetben valamilyen választott zene volt, az igazi cél pedig, ami e kifejezési formát sokak számára még ma is népszerűvé teszi, hogy a szerző minél több képét tudja a nézőknek megmutatni.

 

Digitális diaporáma

A diavetítő gépek használata a digitális korszaknak, a projektorok elterjedésének köszönhetően fokozatosan kiment a divatból. Diaporámát digitális eszközökkel is lehet alkotni, sőt, a számítógépes eszközök jelentősen megnövelték az állóképekkel történő képi kifejezés lehetőségeit. Ma a fotókból alkotható látványfolyamok pontosabban és könnyebben megtervezhetők, mint hajdan, és mindez technikailag egyszerűbben és tisztábban kivitelezhető. A digitális eszközök által kiküszöbölhetők lettek az egymásra vetítés technikai ellentmondásai is, mint például a diavetítőkkel vetített képek trapéz torzulásár, vagyis, hogy a két vetítőgép nem állhatott a vetítősík tengelyében.
A digitális eszközökkel alkotók új audiovizuális sajátosságok után kutatnak, és az új alkotást megpróbálják új névvel nevezni. Ez ésszerű, hiszen így a diaporáma történeti elnevezés marad az audiovizuális szegmensben.
Gyakran mondanak az ezredforduló óta digirámát, és ez különösen jogos olyan művek esetében, ahol a képek és szerkezeti motívumaik forognak, zsugorodnak, és ilyen értelemben elveszítik egymással a klasszikus diaporámában alapkövetelménynek számító, teljes képfelületre érvényes kontaktust.
Ha számítógépes manipulációink közben betartjuk is a diaporáma klasszikus formanyelvi kötelmeit, bizonyos esztétikai sajátosságok a számítógépen visszavonhatatlanul mássá lesznek.
Bár a fotó alapú audiovizuális műveknél a kiváló képminőség elsődleges követelmény volt, és értelemszerűen az lenne ma is, a diaporámával újabban foglalkozók igényeinek megfelelően, a számítógépen létrehozott művek a lejátszáshoz szükséges exe fájlformátum mellett DVD formátumban is exportálhatók. Itt a tömörítés kedvezőtlenül hat a képminőségre, bár igaz, a HD Video formátum rohamos előretörésével e szempontjából is fejlődés várható. Digitális diaporáma létrehozásához több, némileg eltérő lehetőségekre hangsúlyt fektető szoftver is kínálkozik. A formanyelvben rejlő valamennyi klasszikus és újszerű lehetőségnek kedvező, az építőelemek minden sajátosságát árnyaltan paraméterezni engedő szoftverek között pillanatnyilag a Wings Platinum áll az élen.

error: A tartalom védett!
Share This